Nagy László: Vallvadír
Álmodon álmodva kopogatok,
zuhatag a sarkamban:
lándzsák, sáskák -
tudod, ki vagyok?
Személyemben én a megbuktatott,
a cidribe hajszolt, de még se halott
mesekirályság.
Vékony üvegcsizmám csupa pír,
ma is eleven,
a mint málnaszín láng
egy üvegszilánk
a tőr övemen.
Beláthatod homlok- s mellüregem,
hol esküdve hajnalköröket ír
a vadrózsavér, szerelem,
világos őrületem.
A bőrömön ország süt át,
vagyok átlátható,
a lépcsőházban is elfogható,
a május májusaként a saját
kukádhoz is megköthető -
ilyen vagyok, itt makogok,
álmodon álmodva kopogatok,
fogadj be te Rejteztető,
legalább a kis kamarád
aranyába, az illatos árnyba,
jó lesz a polcok legalja,
a meggyesüveg jobbja vagy balja,
de jobb ha te fátyolba pátyolsz,
pólyába pántolsz.
Legyen vállalható
aki átlátható,
legyen fölfogható
aki elfogható,
legyen elrejthető
aki megköthető,
legyen ámori báb-csecsemő,
mert vagyok eltörhető is,
májusian szétfröccsenő.
Garai Gábor: Bizalom
S ha százszor is becsapnak és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
s ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hizlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom,hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen
magányban, mert irgalmatlan az élet.-
De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárt kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;
ki-bejár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!
Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mammut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.
Babits Mihály: Húnyt szemmel
Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.
Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki únod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót.
Vers részletek:
Arról, mi az élet igazi élménye
A lámpa nem látja önmaga fényét.
A méz nem érzi önmaga édességét.
Weöres Sándor: A teljesség felé; Genesis
„Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
Babits Mihály: Második ének
(Az ifjú király; III. rész: A vihar)
„Nem az énekes szüli a dalt:
a dal szüli énekesét.
Lobbanj föl, új dal, te mindenható!
Szülj engem újra, te csodaszép!”
Babits Mihály: Mint forró csontok a máglyán
„Aki méltó, – magában hordja
a szépet s az álmélkodást,
tulajdon visszfényét ragyogja,
magától kér feloldozást.”
Garai Gábor: Visszfény
„Legyen előtted mindig út,
Fújjon mindig hátad mögül a szél,
Az eső puhán essen földjeidre,
A nap melegen süsse arcodat,
S míg újra találkozunk,
Hordozzon Téged tenyerén az Isten.”
Ősi ír áldás
„Most este van, lefekszem
napomra visszanézek,
fáradt vagyok, meleg volt,
a hőség elcsigázott,
sokat futottam, mentem
s a por belepte lelkem,
mint utszéli virágot.”
Várnai Zseni: Most este van...
„Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró?”
Babits Mihály:Psychoanalysis Christiana
„Az a gyáva,
Ki, amit érez, elrejti magába,
És ami benne gyönge, emberi,
A másiknak föltárni nem meri.”
Heltai Jenő
„Helyükre kerülnek mind az Igaz Gyöngyök,
Mert Sorsodról Szíved Örökre döntött!”
Götli Kinga Réka: Gyöngy-vers